Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bolberitz Pál: Sorsközösség Krisztussal (könyvajánló)

2010.10.24

Bolberitz Pál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja nagyböjti elmélkedéseit írja le ebben a könyvben. A tízparancsolatról, a nyolc boldogságról, a keresztútról és Jézus végső szavairól elmélkedik. Mivel nagyon sok érdekes gondolatot ír le ebben a könyvben, csak azokat írom le, amelyek engem a legjobban megfogtak.


Érdekes az a gondolata, amit a tízparancsolatról való elmélkedésben fejt ki, és amely az emberi ösztönök megfékezéséről szól. A modern pszichológia gyakran vádolja a kereszténységet azzal, hogy elnyomja az emberi ösztönöket, és ezáltal nem hagyja kiteljesedni az emberi személyiséget. Bolberitz szerint az emberi ösztönök féktelen kiélése valójában nem az emberi személyiség kiteljesedését eredményezi, hanem a személyiség szétesését, és pusztulását.


A szentségi házasságban megvalósuló szeretet Isten és ember szeretetkapcsolatát szimbolizálja, és egyik feladata többek között éppen az, hogy az alantas emberi ösztönöket korlátok közé szorítsa és megnemesítse, hogy aztán azt a célt szolgálják, amit Isten kitűzött nekik.


A tiszteld atyádat és anyádat parancsolata valójában nemcsak a szülők tiszteletét jelenti, hanem tágabb értelemben az ősök erkölcseinek és hagyományainak tiszteletét is, amely a közösség jövőjének elengedhetetlen feltétele. Ez jelenti továbbá a tekintély tiszteletét is, amellyel ha jól élnek felemel, ha visszaélnek vele, romba dönt.


Bolberitz a boldogság fogalmáról is elmélkedik a biblia nyolc boldogmondásának tükrében. A „boldogok a lelki szegények” elnevezésű bibliai idézet elemzésénél leírja, hogy mi szerinte a boldogság. Ez szerinte végeredményben a boldogságra való törekvésben nyilvánul meg, hiszen ha valaki már elérte, amit akart, és boldog, akkor ez az öröm csak ideig-óráig tart, és egy idő után, más cél után néz. Így a boldogságot az ember soha nem érheti el, csak törekedhet afelé a különböző célok folyamatában.


Aki pedig már mindent elért és nincs több célja, végeredményben boldogtalanságra van kárhoztatva. Az igazi boldogság forrása tehát az örökös boldogságra való törekvés. Ezért mondta Jézus, hogy boldogok a lelki szegények, amit talán szellemi szegényekként fordíthatunk, mert ők, mint „szegények”, tehát akik még nem értek el mindent, van céljuk, ami által törekedhetnek a boldogság felé, aki viszont mindent elért, és nincs már több célja, az boldogtalan.


„Boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást találnak” Ez a mondat talán paradoxnak tűnik, mert a szomorú embert nevezi boldognak. De főként mai korunkban igaz. A modern társadalomban a tömegkommunikációs eszközök elterjedésével az embereket annyi vegyes információ éri, hogy a lélek válaszreakciójaként, elvesztették képességüket a magasabbrendű, megtisztító érzelmek átélésére.


Ezért nem tudnak sírni, és egyes pszichológusok szerint az emberek neurózisa sok esetben éppen ebben rejlik. Aki nem tud sírni, azt megvigasztalni sem lehet, hiszen nem tud megtisztulni. Csak azon lehet segíteni, ha úgy tetszik megvigasztalni, aki még tud sírni.


„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” Ez is ellentmondásosként hangozhat, hiszen a szelídség alatt legtöbbször valamiféle gyengeséget értenek, olyan „tedd ide, tedd oda embert” a Szent Írás pedig egyenesen azt mondja, hogy övék lesz a föld. Még csak nem is a mennyek országa, hanem a föld. Hogy szerezheti meg egy gyenge ember az egész földet, kérdezhetné az olvasó. Bolberitz szerint a szelídség valójában nem gyengeséget jelent, hanem az erős ember azon tulajdonságát, hogy nem él vissza a hatalmával.


Ilyen értelemben pedig a szelídség jelenti a hiteles hatalmat, vagyis az igazi erőt, mert ha valaki nem szelíd, vagyis visszaél hatalmával, az egyfelől a gyengeség jele, másfelől pedig Istennek nem tetsző cselekedet. Ilyen értelemben pedig valóban igaz, hogy csak a hiteles hatalom, vagyis az igazi erő birtokosaié lehet a föld. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot” Ez az ember lelki táplálékára utal az imádságra és az életszentségre.


„boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” Az irgalom az Isten ember felé megnyilvánuló szeretetét tükrözi az emberben. Itt Bolberitz hangsúlyozza, hogy az igazi irgalom nem jelenthet leereszkedést a másik ember iránt, mert az csak a hatalom fitogtatását jelenti. Az ilyen fajta irgalom önmagunk felé vezet. Az igazi irgalom az, amikor magunkról megfeledkezve gyakoroljuk az irgalmat.


„boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent” A tiszta itt Bolberitz szerint valójában egyszerűséget jelent. Nem együgyűséget, hanem egyszerűséget, vagyis hogy a szívből, tehát a lélekből ki van zárva az összetettség, a bonyolultság, mert csak így juthat el az ember az Istenlátásra, ha megszabadul minden összetettségtől, hiszen Isten is mentes minden összetettségtől.


A tisztaszívűek evilági Istenlátása azonban nem lehet végső cél, hiszen tovább kell lendülnünk a halál utáni túlvilági Istenlátásra. A boldogságnak két kísértése van, egyrészt a megmerevedés, vagyis hogy valaki nem keresi tovább a boldogságot, a másik pedig az evilági változásra való törekvés, vagyis az élet habzsolása, a gyönyörkeresés, ami bűn. Jézust is ezzel a két dologgal kísértette meg a Sátán.


„Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiai” Ez a mondat félreérthető, mert a kereszténység számára nem a béke a legnagyobb érték, hanem Isten szolgálata. Ebből következően itt nem az embereknek egymással való kibékítéséről van szó, hanem az embernek Istennel való kibékítéséről, azért hogy teljesítsék Isten akaratát. Tehát Isten igéjének terjesztéséről van szó, amely minden embernek kötelessége, még más emberekkel való konfliktusok árán is.


Ebből következően ez a bibliai idézet hétköznapi értelemben egyáltalán nem békére kötelezi az embert a másik emberrel szemben, hanem éppen ellenkezőleg, harcra egészen addig amíg minden ember Isten szolgájává nem vált. ,,boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa” Ezt a mondatot csak az értheti meg, aki már minden eddigi boldogságmondás üzenetét megélte, és feladatát végig járta.


A keresztényeket sokat üldözték mindenütt, nem szeretik őket sehol, mert a rossz lelkiismeretükre emlékezteti őket. A kereszténység vállalása egyfajta minőségi többletet jelent az ember számára, a tömegember pedig nem szereti, ha valaki minőségileg különb nála. Bolberitz itt hangsúlyozza, hogy:


„Nem az a feladatunk, hogy a magunk igazában gyönyörködjünk. Az ellenszegülésen nem azt kell érteni, hogy provokálni kell a másik embert és meg kell alázni őt mondván, hogy ,,én keresztény vagyok, nekem igazam van, neked pedig nincs igazad.'' Nem erről van szó. Azáltal azonban, hogy megjelenik egy minőségi többlet a keresztény emberben, a lénye valamilyen módon ,,ellenszegül'' és ,,ellentmond” annak a kialakult értékrendnek, ami mindig a mulandó javak birtoklását tekinti a legfőbb értéknek. Ez a fajta ellenszegülés megint kivált bizonyos ellenállást az emberekből és elkezdik az illetőt ,,üldözni”.”


Ha pedig az igazságért ártatlanul üldöznek valakit az mindig jó érzéssel tölt el az embert, mert az ilyen embernek lelkiismerete mindig tiszta. Bolberitz elmélkedik még a keresztúti találkozásokról, Jézus utolsó szavairól, végül a szenvedésben, a kereszthordozásban találja a sorsközösség kulcsát Krisztussal.

A könyv teljes szövegben:

http://www.piar.hu/pazmany/k258.htm

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Illinois

(Adam, Kate, 2010.10.29 18:31)

Mar ketszer is elolvastuk!!!!!Whaaaa.....h!!!!!
Csak gratulalni tudok a konyvajanlo cikkedhez!!!!