Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gazdasági javaslataim a Jobbiknak és a Fidesznek Kelet-Magyarországon

2011.02.19

Jobbik vs. Fidesz http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=101546 című cikkemben már nagyvonalakban kifejtettem nézeteimet a Fidesz és a Jobbik gazdaságpolitikájáról és szellemiségéről. A Jobbik gazdaságpolitikai programjában az „ökoszociális nemzetgazdaság” elmélete egyrészt csak a körülményeket akarja megváltoztatni egyoldalú környezetvédő, és az emberibb élethez való jogot hangsúlyozó, frazeológiába csomagolva. Nem foglalja magában az emberek lelki, erkölcsi nemesítését, ami a keresztény gazdaságpolitika alapvető célkitűzése.

 


Másrészt az elképzelés, ahogy ezt meg akarják valósítani elég zavaros. Elméletük szerint az államnak számtalan új hivatalon keresztül közvetlenül kell bele szólnia a gazdasági életbe és át kell térnie a feladatalapú, programozott költségvetésre, ahol költség-haszon elemzésnek kell megelőznie minden döntést. Ha ez tényleg megtörténik, vagyis költség-haszon elemzés előzi meg a költségvetési pénzek kiosztását az mezőgazdasági nagybirtokrendszer, és óriásvállalatok létrehozását hozza magával a kisméretű családi gazdaságok helyett, hiszen csak ez éri meg egy költség-haszon elemzés szempontjából.

 


Tehát ez a gondolat a nyugati és a keleti globális piacgazdaságok gyakorlatára hajaz, és globális gazdasági rendszert feltételez. Erre utal az a gondolat is, hogy ki kell használni az ország kihasználatlan komparatív előnyeit. Ez a mondat teljes egészében globális rendszert feltételez, hiszen a komparatív előnyök kihasználása azt jelenti, hogy az országnak azokat az előnyeit akarják kihasználni, amivel meg tud jelenni a globális piacon. A Jobbik esetében a keleti globális piacon, hiszen benne van a Jobbik külpolitikai terveiben, hogy Magyarországot a keleti globalizációs térbe akarja belevonni a nyugati helyett. Mondom ezt azért, mert a keleti világ is globalizált ma már, lásd: Kína vagy Japán modern fogyasztói társadalmát.

 


Tehát a Jobbik gazdaságpolitikája lényegében annyit jelent, hogy Magyarországot a nyugati helyett a keleti globalizációs térbe akarja bevonni, továbbá, hogy egy keleti magyar tradíciókba ágyazott fogyasztói társadalmat akar kiépíteni, amire a „Tesco helyett Turul bevásárló központot” szólama is utal. Ezt egy keresztény-konzervatív magyar ember nem fogadhatja el. A Fidesz gazdaságpolitikája a tradíciókba ágyazott polgári eszménnyel. A magyar polgárosodás gondolatával, a munkahelyteremtéssel, a kisvállalkozások támogatásának gondolatával, a multik mellett, sok előremutató elemet tartalmaz a magyarok erkölcsi, lelki nemesítésének terén is, hiszen a polgárosodás, a magyarság esetében valóban nemesítő hatással lehet szellemi értelemben is.

 


Azonban a nemzet szellemi felemelkedését csak a polgárosodás gondolatára alapozni eléggé egyoldalú megközelítése a problémának, továbbá túl nagy teret hagy meg a globális rendszer erőinek, ami főként a Fidesznek a demokráciához és a jogállamisághoz való ragaszkodásában érhető tetten, és amelyben néha igazat is kell adni a Jobbiknak. Tehát akkor mi a teendő? Kovrig Béla: Szociálpolitika című művében leírja, hogy a keresztény szociálpolitikának azt kell elősegítenie, hogy az emberi lélek minél szabadabban szárnyalhasson Isten felé. Ez inkább az emberibb élethez való jog eszméjéhez áll közelebb, mint a polgárosodás gondolatához. A magyarság esetében viszont mind a kettőre szükség van, a polgárosodásra is, és az emberhez méltó életre is, tehát a kettő szintézisében találhatjuk csak meg a helyes gazdaságpolitika irányait, legalábbis Kelet-Magyarországon, ahol a református földműves tradíciók miatt angolszász típusú kapitalista polgárosodásra nincs mód, viszont egy a terület kultúrális képéhez igazodó keresztény polgárosodásra igenis szükség van.

Pontosabban, hogy közelebbről is megmutassuk a Fidesz és a Jobbik, pontosabban a keleti magyar és nyugati magyar párt gazdaságpolitikájának kapcsolatát érdemes elolvasnunk Ágh Attila könyvét. Ágh Attila ebben a könyvében a marxista szellemiség vezérfonalán haladva az ázsiai termelési mód vizsgálatába fog bele. Végig tárgyalja a történelemben fellelhető különféle megjelenési formáit. Mezopotámiától kezdve Indián, Kínán és Dél-Amerikán át egészen fekete Afrikáig. Továbbá részletesen tárgyalja a marxista történelemtudomány vitáit a tárgyat illetően, hogy milyen szerepe lehet az ázsiai termelési módnak a marxista formációelméletben, a történelem társadalmi formációinak egymásra épülésének folyamatában.

Illetve Hegel nyomán egy sajátos történelemfilozófiát is kidolgoz, amely szerint a különféle történelmi formációk (feudalizmus, kapitalizmus stb.) a világtörténelem sodrában olykor szinte véletlenszerűen, sokszoros próbálkozások után, mégis szükségszerűen, törnek a felszínre a világ különböző pontjain, ahol éppen sikerül nekik.

Az ázsiai termelési mód széleskörű viták forrása volt a marxista történelemtudományban sajátos jellege miatt. Lényege, hogy a faluközösségen alapul, ahol ismeretlen a magántulajdon. Minden a faluközösség tulajdonában van. Ezen kívül nyugati értelemben vett feudális osztály sincs ezekben a társadalmakban, amely irányítaná és kizsákmányolná őket, csak egy jól körülhatárolt hivatalnokréteg, amely a feudális réteg helyett irányítja és zsákmányolja ki őket.

A viták forrása a marxista történettudomány körében éppen az volt, hogy ha ez a társadalom kizsákmányoló, ahol nincs feudális osztály, csak hivatalnokréteg, és teljes köztulajdon uralkodik, mégis a feudalizmus egyik megjelenési formájának kell tekintenünk, akkor a szocialista társadalmat is kizsákmányolónak kell tekintenünk, hiszen ott sincs magántulajdon, és ott is csak egy bürokratikus hivatalnokréteg irányítja a társadalmat.

Talán ennek is betudható az, hogy a keleti társadalmak egy része olyan könnyen átvette a kommunizmust a modern korban a nyugattól. Ami miatt érdekes volt számomra ez a könyv az főként a Kelet-Magyarországi viszonyokkal van kapcsolatban, amelyeknek földműves és ipari közösségei még ma is erősen hasonlítanak erre az ázsiai termelési módra a Nyugat-Magyarországival ellentétben.

Hiszen Nyugat-Magyarország jóval polgárosultabb, mint Kelet-Magyarország. A polgárosultság pedig mindig valamennyi individualizációval jár együtt, amely ellentétben áll az ázsiai faluközösség kollektív közösségi szellemével, ahol köztulajdon van, és a faluközösség ennek folytán egy kompakt egészet alkot. Ezért nem tudta Széchenyi angolszász, individualista polgári eszménye meghódítani a Kelet-Magyarországi alföldet. Hiszen annak szellemiségétől az idegen volt.

A Magyarság polgárosodására viszont szükség van, ezért szintézist kell teremteni a Nyugat-Magyarországi individualista polgári eszmény, és a Kelet-Magyarországi kompakt faluközösségi szellem között. Az is érdekes kérdés, hogy hogyan fejlődött a nomád állattenyésztő ősmagyar társadalmi felépítmény nyugaton polgári társadalommá keleten pedig ázsiai típusú földműves társadalommá.


Az első, és legfontosabb amit meg kell valósítanunk, az a pénzügyi gondok orvoslása, hiszen ez az egyik legnagyobb rákfenéje a modern globális rendszernek. Dr Szalay Zsuzsanna egyik cikkében a szelíd pénz forradalmáról, és a közbirtokosságon nyugvó pénzrendszerről írt. Silvio Gesell ötlete nyomán a bankok pozitív kamatú pénze helyett, ahol a pénz megtartásából profit képződik a bankok számára negatív kamattal felruházott pénzrendszert akar bevezetni, ami bünteti a pénz tartását, így biztosítva annak forgását. Ezzel megszűntetve a kamat kényszert, ami azokat a vállalkozásokat, és magánszemélyeket sújtja, akik kölcsönt vesznek fel a bankoktól, mintegy többlettermelésre is kényszerítve őket, hiszen csak így tudják visszafizetni a kamatot. Egyúttal közintézmények (önkormányzatok) kezébe akarja utalni a szelíd pénz kezelését és forgalmazását, hiszen ebből a fajta pénzből nem származhat kamat a bankok számára, így bankokra nem is lenne szükség.

 


A szelíd pénzről a felhasznált irodalomban feltüntetett linkre kattintva lehet bővebben olvasni. Ez az első lépés. A második lépés a piaci viszonyok kiiktatása. Polányi Károly „Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet” című könyvében az archaikus, vagyis a kapitalizmus és a piacgazdaság megszületése előtt regnált gazdasági rendszereket mutatja be. Ezekbe éppúgy beletartoznak az ókori keleti és nyugati kultúrák, mint a középkori Európa feudalizmusa. Polányi szerint ezeknek a társadalmaknak a gazdasági rendszerére két fő alapelv volt a jellemző. Egyrészt a redisztribúció, másrészt pedig a reciprocitás.

 


Ez a két tényező biztosította azt, hogy ezekben a társadalmakban nem létezett a mai értelemben vett piacgazdaság, ahol csak a termékek értékesítéséből nyerhető jövedelem, és a termékek mennyisége ebből kifolyólag korlátlan. A redisztribúció azt jelenti, hogy a polgárok a megtermelt javakat egy központi személynek vagy intézménynek adják tovább. Lehet az a primitív törzseknél a varázsló, a fejlettebb ókori civilizációkban az államkincstár stb.

 


Ez a központi személy vagy intézmény pedig ajándékozás által osztja azt szét a törzs tagjai, vagy az állam polgárai között. A reciprocitás pedig a kereskedelem szimmetrikus jellegét jelenti az archaikus társadalmakban. Tehát a kereskedelem ezekben a társadalomban nem piaci mechanizmusok által történt, hanem mindenkinek volt egy vagy több párja, akivel ajándékozási viszonyban állt. Ha szükséget szenvedett olyasmiben, ami a másiknak rendelkezésére állt, akkor ingyen és bérmentve megkapta azt tőle, ha pedig a másik szenvedett szükséget valamiben, ami az illetőnek állt rendelkezésére, akkor az illetőnek kellett juttatnia a másiknak saját javaiból szintén ingyen és bérmentve.

 


Ez az ajándékozási viszony fennállhatott személyek és csoportok között is, és lényegében kiiktatta a társadalomból a ma ismert piaci viszonyokat, amelyeket Polányi a modern társadalom rákfenéjének tart. A piaci viszonyok ugyan ezekben a társadalmakban is jelen voltak, de nem határozták meg az ember életét, hiszen mindig csak a felesleget vitték a piacra csere céljából, és sohasem azért, hogy nyerészkedjenek rajta. A piaci mechanizmusok hiánya azt is jelentette egyben, hogy a gazdasági viszonyok a társadalmi viszonyok alá voltak rendelve és nem a társadalmi viszonyok a gazdasági viszonyok alá, mint ma. Az emberek nem pénzért, haszonért dolgoztak, hanem a munka szimpla öröméért, vagy vallási célokból stb.

 


Ez a tétel tehát Kovrig Béla azon gondolatához áll közel, hogy minél jobban függetleníteni kell az embert a modern élet terheitől, hogy lelke szabadabban szárnyalhasson Isten felé. Kérdés, hogy hogyan valósítsuk meg mai társadalmunkban a redisztribúciót és a reciprocitást, hiszen eredeti formájában ezt már nem állíthatjuk vissza. Ha a pénz kezelése közintézmények kezében van, és negatív kamattal bír, akkor nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy a közintézmények részt vállaljanak egyes bajba jutott vállalkozók termékeinek, vagy termékei egy részének felvásárlásában és értékesítésében, Ezzel tehát részben visszatérhetnénk a régi társadalmak gyakorlatához, az állami központ emberektől nem csak pénzt szed be adó formájában, hanem termékeket is, amelyeket ajándékozás formájában szétoszt, vagy tovább értékesít.

 


A reciprocitás esetében pedig az nyilván már nem valósítható meg, hogy mindenkinek legyen egy, vagy több párja, akitől segítséget kérhet, ha bajba jut, viszont érdemes elolvasni Francis Fukuyama: Bizalom című könyvét. Fukuyama azt elemzi ebben a könyvében, hogy az erős családi kötelékek, amelyek gyengítik a családon kívüli kapcsolatokat, hiszen a családcentrikus társadalmakban az emberek bizalmatlanok a családon kívüli személyekkel szemben, nem mindig kedveznek a nagyvállalatok kiépülésének.

 

 


Ezt a katolikus Olaszország és a konfuciánus Kína bemutatatásával igazolja, ahol erősek a családi kapcsolatok, és túlnyomórészt csak családok irányításában lévő kisvállalatok jöttek létre, amelyek nem tudtak multinacionális nagyvállalatokká fejlődni. Ezzel ellentétes pólust képvisel Németország, Japán és Amerika, ahol erősebbek a családon kívülre irányuló kapcsolatok, ezért ezekben az országokban sikerült multinacionális nagyvállalatokat kiépíteni, bár különféle okokból. Azoknak az országoknak ahol erősek a családi kapcsolatok, és gyengék a családon kívüli kapcsolatok a hálózatok létrehozását ajánlja a nagyvállalatok létrehozásához.

 


A hálózatok létrehozása lényegében azt jelent, hogy több különböző profilú kisvállalat szerződik egymással az együttműködésre, és együtt egy nagyvállalatnak felelnek meg, annak ellenére, hogy külön-külön megőrzik kisvállalati jellegüket. Ez két szempontból is előnyt jelentene. Egy részt megőrizhetnénk a vállalatok kis méretét, és ebből kifolyólag családias emberközeli jellegét, amely sokkal jobban megfelel a magyar szellemnek, továbbá így lehetőség nyílna arra, hogy ne kelljen jelen lennie Magyarországon sem nyugati, sem keleti multinacionális cégeknek, hiszen nekünk is lennének nagyvállalataink.

 


A Jobbik azon célkitűzése, hogy zavarjuk ki a multikat, vagy adóztassuk meg őket, jelenleg megvalósíthatatlan, mert az igaz ugyan, hogy ezek nincsenek valami jó hatással a magyar gazdaságra, de ha hirtelen kimennének, akkor összeomlana a magyar gazdaság. Ha viszont nekünk is lennének nagyvállalataink, akkor más lenne a helyzet. A modern társadalomban a redisztribúció és a reciprocitás mellett piaci mechanizmusok is jelen lehetnek, hiszen ezeket nem lehet teljesen kiküszöbölni, és nem is kell, mert a régi társadalmakban is jelen voltak a redisztribúció és reciprocitás mellett. A lényeg, hogy ne ezek határozzák meg a társadalom életét.

 

 


A globális rendszernek van még két rákfenéje. Ezek a technológiai fejlődésből eredő deszakralizációs, és környezetromboló tényezők. A modern technológia, vagy Molnár Tamás szavaival a „gép” egyrészt deszakralizálja a keresztény kultúrát, másrészt rombolja a természeti környezetet. Először a deszakralizáció problémájáról szeretnék szólni. Hajnal István: Technika és művelődés című könyve a szerző válogatott tanulmányait gyűjti egybe. Összegyűjtött tanulmányaiból az derül ki, hogy a nyugat történelmét okszerű és szokásszerű korszakokra bontja. Okszerű volt például az ókori római birodalom és a modern kapitalista társadalom. Szokásszerű volt a középkori hűbéri társadalom különösképp a francia hűbériség. Elutasítja Max Weber azon gondolatát, hogy a protestantizmusnak lenne köszönhető a kapitalizmus, vagy legalábbis a gépek által vezérelt ipari társadalom kifejlődése, sőt még csak nem is az üzleti szellemmel megáldott kapitalizmusnak köszönhető a modern gépkorszak kialakulása, hanem a szokásszerű középkori hűbériségből nőtt ki.

 


Mit is jelent az „okszerű” és a „szokásszerű” megkülönböztetése. Az okszerű egyszerűen azt jelenti, hogy az adott társadalomban a gazdaság és a munkavégzés irányítója az érdek. A munkavégzés csak abból a célból történik, hogy profitot termeljünk belőle. Nem önmagáért a kreatív munkavégzésért, az alkotás gyönyöréért. Ilyen volt az ókori római társadalom is ahol Hajnal szerint éppen ezért nem tudtak kifejlődni a modern gépek, és nem azért, mert nem tudták volna őket feltalálni.

 


Ugyanis a római embert az anyag csak annyira érdekelte, amennyiben értékesíthető késztermék állítható elő belőle, tehát csak a haszon miatt érdekelte. Viszont egyáltalán nem érdekli annak sokoldalú megmunkálása, hiszen nem a munka szeretete hajtja a munkára, hanem a haszon iránti vágy. A rómaiak annyira nem szerették a munkát, hogy azt egy az egyben rabszolgákra bízták, akiknek semmiben nem vették igénybe kreativitását, mert az csak a munka önmagáért való szeretetéből eredhet, továbbá az anyag sokoldalú megmunkálását feltételezi, és egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat bíztak rájuk, alaposan részekre bontva a különféle munkafolyamatokat.

 


Így a római világban szinte minden munkafolyamatnak külön szakmája volt, mint például az építkezéseken volt, aki csak a kövek összeillesztésével foglalkozott, volt, aki csak a vakolással. Ennek következtében a rabszolgák a római világban pontosan ugyanazt a funkciót töltötték be, mint a mai ipari üzemekben a gépek. Egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat végeztek el, amelynek célja egyedül az volt, hogy hasznot nyújtó, értékesíthető készterméket állítsanak elő. Tehát az ókori Rómában is volt gépkorszak, csak akkor a mai élettelen gépek helyett embergépek alkották az ipari civilizációt. Azért nem tértek át az állatok, vagy az élettelen gépek dolgoztatására, mert az emberi test sokkal ügyesebb bravúrokra volt képes a munkavégzés terén, mint az állat, és a rövidtávú profitérdekek szempontjából, ami a rómaiak türelmetlenségében is gyökeredzett, ez volt az előnyösebb.

 


Ez egyben azt is jelentette, hogy a római világban a szellemi és a fizikai munka végletesen ketté vált, hiszen a rómaiak éppen azért bízták rabszolgákra a mechanikus fizikai munkát, hogy ők magasabbrendű szellemi foglalatosságaikkal törődhessenek, mint például háborúk, államügyek, irodalom stb. Tehát a társadalom felső rétegében éppen a szellem szárnyalása okozta a társadalom alsó rétegére jellemző végletes materializmust, ahol üzletiességre alapuló mechanikus munkát voltak kénytelenek végezni. A szokásszerű középkori francia hűbériségre viszont, ahol ismeretlen volt a rabszolgaság éppen az volt a jellemző, hogy az akkoriban kialakuló városok élete a falvak életviszonyaihoz igazodott, és az akkori kézművesek céhrendszerében a munkavégzést az önmagáért való örömteli foglalatosságok jelentették.

 


Tehát ott nem a profitért dolgoztak az emberek, hanem a munkavégzés gyönyöréért, ami magával hozta a különböző munkafolyamatokban, az anyag megmunkálásának különféle módszereiben való elmélyedést. Ez volt Hajnal számára az ideális kor, ahol az önmagáért való örömteli és kreatív foglalatosságokat, alkotómunkát, ami az emberi élet értelme, nem roncsolta szét a szabadverseny, mint a mai liberalizmusban. Ugyanakkor az ember nem is volt kénytelen feláldozni élete értelmét a nemzet, vagy a munkaközösség érdekeiért, mint a fasizmusban, vagy a kommunizmusban. Hajnal szerint azonban éppen ez volt az előzménye a gépkorszak kialakulásának. Anélkül az évszázadokon keresztül folyó, önmagáért való, fizikai munkával egybekötött szellemi munka nélkül, amit a középkori kézművesek végeztek, a különféle munkamódszerek kidolgozásában, és az anyag megmunkálásában, soha nem alakulhattak volna ki a modern gépek. Tehát nem a kapitalista üzletiesség, hanem éppen az érdek nélküli munkavégzés felelős a kapitalizmus kialakulásáért.

 


A modern kapitalista gépkorszak viszont éppen a középkori hűbéri rendszer szokásszerűségét nem örökölte át magába. A középkori hűbéri rendszerből kinövő gépek tulajdonképpen az ember helyett termelnek. Általában úgy működnek, hogy beléjük pakoljuk a nyersanyagot, megnyomunk néhány gombot, és a másik oldalon kijön a késztermék. Így a modern munkás éppolyan lélektelen és mechanikus munkát végez, mint az ókori római rabszolga. Semmilyen formában nem veszi igénybe a modern kapitalista üzem a munkás kreativitását, és a kapitalista társadalom keretében nem is fogja, hiszen éppen az az érdeke, hogy minél olcsóbban legyártható készterméket állítson elő. Szellemi munkát korunkban csak a mérnök végez, tehát a fizikai és a szellemi munka éppúgy kettévált korunk kapitalista társadalmában, mint az ókori Rómában.

 


Hajnal szerint lehetetlen száműzni a gépet korunk iparából, és visszatérni a régi kézműves korhoz, viszont érdemes lenne a mai gépkorszak, és a régi kézműves kor előnyeit összekötni. Tehát a cél az, hogy a gépet tartsuk meg, de a gép ne a modern munkás helyett termeljen, hanem a gép csak elősegítője legyen annak, hogy a munkás kibontakoztathassa kreativitását, tehát a szellemi és fizikai munkát újra össze kellene kötni. Ennek megvalósításához érdemes lenne igénybe venni a munkások tapasztalatát, tehát megkérdezni erről a munkásokat, az üzemet kísérletező műhellyé kell alakítani, ahol a gépet beillesztjük a modern társadalomba, vagyis nem mechanikus, készterméket előállító készülékként kezeljük többé, hanem a munkás kezének meghosszabításaként, a dolgozó kreativitásának kibontakoztatójaként.

 


A középkori szokásszerűségnek van még egy következménye is. Mivel a francia hűbériség az előbb felvázolt szokásszerűség miatt nem érdekközösség volt, hiszen a földesúr lényegében a paraszti és a városi gazdaság védője, felügyelője és adminisztrátora volt. Azt felügyelte, hogy a paraszt és a kézműves zavartalanul űzhesse önmagáért való örömteli foglalatosságit, és a szokásszerűség miatt a hűbérbirtok egyre bonyolultabban összefonódó gazdasági közösséggé vált, végül szükség lett külön adminisztratív hivatalnokokra. Ezt a munkát a papság végezte, aki francia földön teljes egészében belenőtt a hűbérbirtok intézményébe, éppen a szokásszerűség miatt. A hivatalnoki munka természetesen az íráskészség elsajátításával járt együtt. Ebből a hivatalnokrétegből nőtt ki később az európai értelmiség, és ezért születtek meg az első európai egyetemek Franciaországban. Azonban a hűbérbirtokokból kinövő hivatalnokréteg később teljesen átvette a hűbérúr funkcióját, vagyis a birtok adminisztrációját és védelmét, és így a földesúr funkciótlanná vált.

 


Ez volt az oka a későbbi francia osztályellentéteknek, és a francia forradalomnak. Tehát a francia paraszt nem azért lázadt a földesúr ellen, mert az kizsákmányolta, hiszen a kizsákmányolás valamennyire minden hierarchikus társadalomban jelen van, az államkapitalista, vagyis szocialista társadalmakban is, hanem mert funkciótlanná, feleslegessé vált. Tehát maga a szokásszerűség volt az oka a hűbéri rendszer hanyatlásának. Hajnal István írásaiból kiderül, hogy szerinte a feudalizmussal, vagy a hűbéri rendszerrel nem feltétlenül jár együtt a szokásszerűség, hiszen a német hűbériség már kevésbé volt szokásszerű, az orosz feudalizmus pedig teljes egészében érdekalapú volt.

 


Hajnal gondolataihoz annyit tennék hozzá, hogy a munkás kreativitását a műszaki tervezésben ma már nem lehet igénybe venni, mert ahhoz ma már nem elegendő egy szakmunkás tudása, és ha mégis igénybe akarnánk venni, akkor mindenkinek mérnöknek kellene lennie. Ez pedig lehetetlen. Viszont a modern termékek művészi kivitelezésében minden munkás kreativitását igénybe lehetne venni, aminek következtében megszűnne a tömegtermelés. Ennyiben hasznavehető Hajnal elemzése. A másik gondolatom az, hogy még ha igaza is van sok mindenben Hajnalnak, én nem vetném el teljes egészében a protestantizmus szerepét a kapitalizmus kialakulásában, nem baj, ha bizonyos jelenségek kialakulásában több tényezőt is figyelembe veszünk.

 


Azt is hozzátenném még Hajnal cikkéhez, hogy nem elég az, hogy csak a munkás kreativitásának engedünk teret az ipari termelésben, hanem hogy az ipari termelés művészi kivitelezését a régi kézműves céhek gyakorlatához hasonlóan a szakrális keresztény művészet és kultúra irányába kell elvinni, tehát át kell szakralizálni a modern gépkultúrát, ehhez pedig igénybe kell venni a történelmi egyházak, főként a katolikus egyház segítségét. Tehát bele kell vonni az egyházakat a modern kultúra átszakralizálásába. A munkás ugyanis nem csak azáltal kerül közelebb Istenhez, hogy szabadul a modern élet terheitől, hanem hogy munkája által is mintegy Istent szolgálja. A gépkultúra keresztény elvek alapján való átszakralizálására teszek javaslatot "Sopron és az új középkor" http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=92009 "A történetiség és a plaszticitás egysége a magyar szellemben (egyben)" /cikkek/cikkek/a-tortenetiseg-es-a-plaszticitas-egysege-a-magyar-szellemben-_egyben_ és a "Győr és a zsidókatolicizmus" /cikkek/cikkek/gyor-es-a-zsidokatolicizmus című írásaimban.

Ehhez hozzátartozna természetesen a felesleges fogyasztási cikkek termelésből való kiküszöbölése is, mert például a Hamburgert, meg a sok hókusz-pókuszos gyógyászati segédeszközt lehetetlen, és felesleges is művészileg átszakralizálni, és csak a modern élethez legszükségesebb termékeket kellene gyártani. A hálózatban dolgozó kisvállalkozásokat érdemes lenne a régi céhek, vagy a modernebb korporációk, tehát a hivatásrendiség mintájára felépíteni, ahol az emberek nem vagyoni helyzetük alapján tagozódnak, hanem hivatásuk fontossága alapján kiküszöbölve így az osztályharcot.

 


De lehet szó a Bibó István által megfogalmazott közös szolgáltatások társadalmáról is, ahol az osztályharcot úgy küszöbölik ki, hogy a munkások is tulajdonrészt kapnak a vállalatból, és így azáltal, hogy a munkások is szellemi munkát végeznek, hiszen kreativitásuk is benne van a munkában, és azt a keresztény kultúra felvirágoztatása érdekében gyakorolják, eltűnnek a fokozatbeli megkülönböztetések a különféle foglalkozások között. A másik kérdés a modern technológia környezetromboló hatásának kiküszöbölése ennek, és egyben a munkás kreativitásának az ipari termelésbe való bevonásának megvalósításához, a modern technológia átalakítására, újragondolására van szükség. Tehát ezt csak úgy oldhatjuk meg, hogy a technológiai fejlesztés segítségével orvosoljuk azt, amit a technológiai fejlődés idézett elő. Más lehetőség nincs, mert a technológiát nem lehet visszafejleszteni. Ehhez pedig elengedhetetlen az önművelés fejlesztése.

 


Bogár László: Magyarország és a globalizáció című művében, annak első részében, egyfajta filozófiai alapvetést dolgoz ki a globalizáció, a modernitás bírálatára. Szerinte a globalizáció és a modernitás alapvetően nem más, mint létrontás, amely a természet és a világmindenség létszerkezetének felsértésével, vagyis a természet kifosztásával, és elpusztításával akar luxuséletmódot teremteni az általa teremtett konzum civilizációnak.

 


Megkülönbözteti a régi kultúrákat a maiaktól, mivel szerinte a régi kultúrák még a lét ápolására, gondozására, vagy ennél magasabb szinten a lét művelésére törekedtek, amely szerinte a kultúra igazi lényege ellentétben a globalizáció fogyasztói civilizációjának kultúrájával. Szerinte ahhoz, hogy a létet, ami nála lényegében a természeti világ mélyszerkezetét jelenti, művelni tudjuk, tehát hogy az ő fogalmai szerint igazi kultúrát hozzunk létre nagyon kemény szellemi erőfeszítések kellenek.

 


A globalizáció tudományos és technikai konglomerátuma éppen ezt az erőfeszítést nem teszi meg, mivel a könnyebb utat választja, hiszen nem műveli, hanem egyszerűen felsérti, és pusztítja a természetet, vagyis a lét mélyszerkezetét. A lét ápolásában, gondozásában és művelésében a görögöket tekinti mintaképnek, bár történelmük végén ők is eltértek ettől a szemlélettől.

 


A globalizáció ma már, megállapítása szerint, nem csak a tőke mindenek feletti uralmát, hanem egy új létmódot is jelent egyben, hiszen olyan messzire jutott a lét mélyszerkezetének felsértésében, hogy olyan anyagokat hoz létre, amelyeket a természet egyáltalán nem tud visszafogadni, mint például a műanyagot. Ez az anyag tehát minden eddigi technikai vívmánynál természetellenesebb, és idáig szerinte még egyetlen civilizáció sem jutott el, hogy ezt létrehozza.

 


Ez a megállapítás megerősíti az én gondolatomat amiről már írtam a „Miért a liberális kapitalizmus a történelem vége?” című cikkemben http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=97339 miszerint a modernitás nem más, mint a gnózis és a kereszténység szintézise, ahol a gnózis mintegy áthatja a természetfeletti keresztény transzcendenciát. Hiszen a modernitás talán éppen azért válhatott ilyen természetellenessé, mert a gnózis, vagyis a kelet a természetfelettibe helyezett szakralitást hatotta át, ahogy Molnár Tamás is leírta, hogy a kereszténység az egyedüli vallás, amely a természetfelettibe helyezte Istent.

 


Hiszen a keleti vallások, vagyis a gnózis az ókorban is hatással voltak a nyugati formákra, akkor mégsem jött létre ennyire természetellenes technikai civilizáció. A későbbiekben kifejti a globalizáció kifejlődésének történetét nyugaton, amit a reneszánsz, protestantizmus, felvilágosodás hármasában gondol el. Itt hiányoltam, hogy nem írt a gnózisról, ami lényegében az okok gyökerét jelenti.

 


Ír a szocializmusról, illetve a magyarországi rendszerváltozás folyamatáról is. Itt kifejti, hogy a keleti kommunizmus ugyanúgy felsérti a lét mélyszerkezetét, mint nyugati globalizáció, tehát lényegében keleti globalizációnak tekinthető. A rendszerváltás folyamatát pedig párttársadalmak harcának tekinti, a régi egy párton, vagyis az MSZMP-n belül. Tehát Magyarországon lényegében már a rendszerváltás előtt is több párt létezett az egy párton belül. Az pedig már a hetvenes évek végén eldőlt, hogy Magyarország a keleti globalizációs térből a nyugati globalizációs térbe fog átvándorolni, a rendszerváltás folyamata csak ennek az átadásnak az előkészítése volt.

 


A párttársadalmak közé tartozik a klasszikus pártársadalom, vagyis a régi kommunisták. A polgári párttársadalom, ami a mai SZDSZ megfelelője, és ami a nyugati globalizáció leglelkesebb kiszolgálója, a népnemzeti pártársadalom, amit Pozsgay Imre vezetett, majd az MDF radikális szárnyában, aztán a MIÉP-ben folytatódott, és amit külső kényszer hatására ugyan, de egykor Aczél György segített bejutni a politizáció terébe a párton belül. Az úri párttársadalomról, ami Antal József vezetésével egykor hatalmában akarta tartani a népnemzeti pártársadalmat. Továbbá a piaci szocialista pártársadalomról. Majd ír a Fideszről is, amely szerinte a polgári párttársadalomból, vagyis az SZDSZ-ből nőtt ki, de később elhagyta ezt az irányvonalat.

 


Nagyjából ezek között az erők alakították a rendszerváltást. Az én érdeklődésemet a könyvnek az része keltette fel leginkább, ahol Bogár László Morus Tamás utópiáját dicséri. Szerinte Morus utópiája színvonalban megelőzi az összes modern kori utópiát, Campanella, Owen, Marx stb. A földműves és kézműves közösségek teológiáját alkotta meg benne. Ezt többek között az is jelzi, hogy Morus utópiájának nem akadt követője ellentétben például Marx utópiájával. Bogár ennyit ír arról, hogy miért tetszik neki Morus utópiája, tehát lényegében ezt nem fejti ki részletesebben.

 

Ez azért érdekes számomra, mert Morus utópiáját legtöbbször ugyanolyan kommunisztikus utópiaként írják le, mint a többit, és egy ilyen kommunizmus és globalizációellenes konzervatívnak mondott értelmiségitől, mint Bogár több mint furcsa, hogy egy kommunista utópiát támogasson. Utánanézve Morus életrajzának valóban érdekes, hogy a többi utópiagyártóval ellentétben, akik általában protestánsok voltak, katolikus volt. Olyannyira, hogy a katolikus egyház 1935-ben szenté avatta, ami azért érdekes, mert az egyház talán semmi mástól nem viszolyog annyira, mint az utópikus gondolkodástól, mert a gnosztikus eretnekség modern kori továbbélését látják benne. Tehát vajon miért tetszik Bogárnak Morus utópiája?

 


Nézzük meg közelebbről Morus utópiáját. Morus művét a korabeli angol társadalmi visszásságokra való válaszként írta. A leírt társadalom egy távoli szigeten található, ahol a városok teljesen egyformák, az emberek teljesen egyformán öltözködnek. Nem ismerik a magántulajdont, minden köztulajdonban van. A városok nagycsaládok által üzemeltetett kézműves műhelyekből, és a városok körül található földműves majorságokból áll. Minden házhoz tartozik egy kert, aminek megművelésében versenyeznek a polgárok, hogy milyen széppé tudják tenni kertjüket.

 


Minden polgárnak legalább két évet kötelező eltölteni a városok körüli földműves majorságok egyikében, ahol dolgoznia kell, mint földműves. Ha akar többet is eltölthet. Tehát a majorságok lakói mindig cserélődnek. A városokban lakásaikat is rendszeresen cserélik az emberek, hogy a köztulajdon a gyakorlatban is megvalósuljon. Mindenkinek kötelező kitanulnia a földművelést, tehát ez a szakmája mindenkinek megvan. Ezen kívül még mindenkinek kötelező tanulni egy szakmát, amely ruhaipari, kőműves, faműves vagy fémműves lehet.

 


Tehát kevés szakma közül választhatnak a polgárok, de azok közül egyszerre többet is választhatnak, és maguk döntik el, hogy melyikben dolgozzanak, hacsak a városban nincs nagyobb szükség egy adott szakmára. Minden polgárnak kivétel nélkül dolgoznia kell, de csak hat órát egy nap. A könyv szerint a rövid munkaidő nem dönti romba a gazdaságot éppen azért, mert mindenki dolgozik, tehát nincs henyélő eltartott a gazdaságban. Szabadidejüket főként művelődéssel töltik, különféle előadásokra járnak, amelyeket ingyenesen tartanak a városok tudós polgárai.

 


Mindenki szabadon választhat az előadások közül, ha szakmájában akarja tovább fejleszteni magát, vagy ha a filozófiában akar elmélyedni. Azok, akik a legjobban haladnak előre az önművelésben a város vékony papi és tudósrétegébe emelkedhetnek, akik egyedüliként vannak felmentve a munkakötelezettség alól, hogy csak a tudománynak szenteljék összes idejüket, de ha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket visszasüllyednek a kézművesek közé. Az önművelést főként azért szorgalmazzák a sziget vezetői, hogy a műveltség által a polgárok lelkét megnemesítsék.

 


A megtermelt javakat a városok középpontjában található piacokra viszik, ahol mindenki annyit vehet magához belőlük amennyit csak akar, és ingyen. Viszont éppen a rendelkezésre álló javak korlátlan volta korlátozza meg az embereket abban, hogy szükségleteiknél többet vegyenek magukhoz, hiszen ami korlátlanul áll rendelkezésre, az nem kelt az emberben kapzsiságot a könyv szerint. A városok lakói közösen étkeznek egy erre fenntartott csarnokban. A családokat mindig azok legöregebb tagjai irányítják.

 


A polgárokat, ha utazni akarnak a szigeten, tehát ha más városokat is meg akarnak látogatni, a sziget vezetői támogatják benne, és a többi városban is ugyanúgy gyakorolhatják szakmájukat, mint otthon. A városban van papi rend, és van vallás, teljes lelkiismereti és vallásszabadsággal egybekötve, de a vallásszabadság ellenére általában mindenki önként aláveti magát Krisztus követésének. A háborút, az öldöklést mélyen megvetik és elutasítják, ennek ellenére a fegyverforgatást mindenki gyakorolja, arra az esetre, ha idegenek támadnák meg őket, viszont a háborút inkább zsoldosokra bízzák, nem azért, mert gyávák, hanem mert ennyire megvetik az öldöklést.

 


Filozófiájukban megkülönböztetik a természethez közelálló, és a természetellenes élvezeteket. A természetes élvezetek főként az emberi lelket érintik meg, mint például a zene, a művelődés. Ezek az igazi élvezetek. A természetellenes élvezetek valójában hamis élvezetek, és rombolják az ember személyiségét. Ilyen például a vadászat, vagyis az állatok értelmetlen leölése.

 


Ami talán elsőre szembe tűnhet az olvasónak, hogy a többi utópisztikus szocialista utópiával ellentétben, legalábbis a gazdasági elvek terén nincs annyira jelen ebben az utópiában a tömegtársadalom. Annak ellenére, hogy köztulajdon van, nincs szó benne gyárakról, ipari létesítményekről, falanszter kommunákról, proletariátusról, hanem nagycsaládok által irányított kézműves műhelyek, és földműves majorságok szerepelnek benne.

 


De, hogy mélyebben megértsük, hogy mi tetszhetett ebben a könyvben Bogár László úrnak, érdemes szemügyre venni, hogy milyen jól képez szintézist az utópia a középkor helyhez kötődése és állandósága, és az újkor állandó változásra törekvése között. A középkorral ellentétben, amikor mindenkinek abban a foglalkozásban kellett maradnia, amibe született, és az újkorral ellentétben, amikor a legfurcsább nevű képzések tömkelegét ajánlják az egyetemek és a főiskolák, az utópiában kevés szakma van, de azok közül szabadon választhat a polgár. Továbbá minden polgárnak kötelező két évet földműveléssel töltenie.

 


A középkorral ellentétben, amikor az emberek a falujukat sem hagyták el, és az újkorral ellentétben, amikor a gazdagok Hawai-ra járnak nyaralni, az utópia a sziget városai között támogatja az utazást, a művelődés és a szakmai fejlődés érdekében. Ezeket tulajdonképpen jó dologként is elkönyvelhetjük, hiszen az sem jó, ha az ember nem tudja, hogy mit kezdjen az eléje tóduló lehetőségekkel, de az sem jó, ha semmi változásra nincs lehetőség az ember életében. A változásra néha szükség van, de csak mértékkel, és mindig értelme kell, hogy legyen a változásnak, nem lehet öncélú.

 


Ami viszont talán a legfőképpen tetszhetett Bogár úrnak a könyvben az a rövid munkaidő, és az önművelés intézményei. Mint ahogy a cikk elején leírtam Bogár szerint a természeti világ létszerkezetének műveléséhez, vagyis az igazi emberi kultúra megvalósításához nagyon kemény szellemi erőfeszítés kell. Nagyobb, mint amit a globalizáció tudományos, és technikai konglomerátuma véghez visz, amely tudományos és technikai vívmányaival nem műveli, hanem durván felsérti a lét szerkezetét.

 


Ennek a szellemi erőfeszítésnek lehet teológiai alapvetése, vagy társadalmi alapképlete ez az utópia a rövid munkaidőről, és az így lehetővé tett folyamatos önművelésről. Bogár gondolata, hogy a tudománynak, a technikának és a kultúrának a lét mélyszerkezetével összhangban kell fejlődnie fontos gondolat. A hagyományos oktatásban a fiatalok főként szakmát tanulnak, és csak a tudomány egy bizonyos területén szereznek ismereteket. Ahhoz viszont, hogy a lét mélyszerkezetét, megértsük és művelni tudjuk, széleskörű filozófiai, teológiai, és tudományos műveltségre van szükség, továbbá az utópiában hangsúlyozott nemességére a léleknek, amelynek megszerzésére valóban csak a folyamatos önművelés a legjobb módszer. A rövid munkaidőről Kovrig Béla is írt, mint a modern élet terheitől való szabadulás egyik eszközéről, és az emberi lélek Istenhez való szárnyalásának egyik lehetőségéről.

 


Úgy hogy közben nem szakadunk el a kultúrától, vagyis kézműves vagy földműves mesterséget is űzünk. Morusnak ez a gondolata tehát szintézist képez a középkori keresztény teológia, és az újkori protestáns teológia között, amely közül az egyik csak a túlvilági életre, és így az evilági fejlődés teljes elvetésére helyezi a hangsúlyt, a másik pedig a predestináció tanával a féktelen nyereségvágyra, és a mindenáron való fejlődésre ösztönöz, és a lét mélyszerkezetével összhangban lejátszódó technikai fejlődés, vagyis Bogár gondolatmenetében az igazi kultúra megteremtésének teológiáját alapozza meg. E szerint a szemlélet szerint tehát a világ művelése Istennek tetsző dolog, és Istent ezáltal is tisztelni kell. Talán ez tetszhetett Bogárnak a könyvben, bár ezt inkább tőle kellene megkérdezni, hiszen ma is élő szerzőről van szó.

 


Megjegyzem,az vitatható, hogy mennyire tekinthető pozitívnak, hogy a középkor radikális túlvilágra irányulásával szemben Morus utópiája is azt a reneszánsz eszményt vallja, hogy Istent a földi világ által kell tisztelni. Továbbá Morus utópiájáról sokan azt mondják, hogy sivár, unalmas és egyhangú világot fest le. Azt én sem értem, hogy arra mi szükség van, hogy az emberek teljesen egyformán öltözködjenek, és hogy egyformák legyenek a városok. A változatosság még nem feltétlenül jelent felesleges fényűzést. Az emberi léleknek szüksége van a változatosságra, hogy így is közelebb kerülhessen Istenhez. A feltétlen háború ellenességgel sem értek egyet, az embernek szüksége van a háborúra nem az öldöklés, hanem az élet kockáztatása, a heroizmus, a hősiesség megélése érdekében. Továbbá az önművelés fontossága jó dolognak nevezhető, de az, hogy az élet minden perce le legyen szabályozva, nem támogatható.

 


Az igazi megoldás talán az lehetne, hogy az ember a lét művelése által irányuljon ugyanolyan mértékben a túlvilág felé akár a középkori ember. Erre való az új középkor amiről már írtam a "Sopron és az új középkor" című könyvemben http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=92009

 


Tehát a modern technológiai fejlődés természetromboló hatásának kiküszöböléséhez a technikai fejlődés korrigálására van szükség, ennek pedig alapvető eszköze az önművelődés, amely egyedül képes a modern korban felgyülemlett hatalmas tudásanyag különböző részei között kapcsolatot teremteni, a különböző eszméket, elméleteket összehangolni. Az önművelés elősegítésében nagy szerep hárul a könyvtárakra és a különféle tudományos ismeretterjesztő szervezetekre, mint például a TIT-re. Ehhez minden segítséget meg kell adnunk nekik. Az önművelésbe, és a jövő felépítésébe minél több embert kell bevonnunk. A tudományos eredményt felmutatókat ösztöndíjjal kell jutalmaznunk.

 


A mezőgazdaság fejlesztése kapcsán teljesen egyet értek Beksics Gusztáv koncepciójával, aki virágzó kertgazdaság kiépítését szorgalmazza az alföldön, és Magyarország síkvidéki területein. Ezenkívül fontosnak tartja az erdőgazdaság fejlesztését is, az erdő megszerettetését a Magyarsággal, amely eddig csak a ringó kalászmezőkkel tűzdelt rónákat szerette, amely Hamvas Béla szerint a zártság érzését, és erős depressziót vált ki az emberből. Hiszen csak így tud hatalmat szerezni a nemzetiségek között, ha a magyar arisztokrácia erdei vadászkastélyokból tudja irányítani birtokait. Az erdő megszerettetése a magyarsággal új szellemi távlatokat nyit meg a magyarság számára, és közelebb viszi a magyar szellemet a nyugati szellemiséghez. Tehát véleményem szerint ez a jövő magyar gazdaságpolitikája, amely pontokba szedve kiküszöböli a modern globális rendszer

 


- pénzzel és kamattal összefüggő rákfenéjét
- piaci rendszerrel összefüggő rákfenéjét
- a modern technológia deszakralizációval összefüggő rákfenéjét
- a modern technológia környezetrombolással összefüggő rákfenéjét.

 


Egyben szintézist teremt a Jobbik „ökoszociális nemzetgazdaság”, vagyis emberhez méltóbb élet koncepciója, és a Fidesz polgári eszménye, vagyis a magyar polgárosodás gondolata között. Hiszen emberhez méltóbb életet, de egyben modern polgárosult céhszerű kézműves társadalmat és fejlett, modern kertgazdálkodásra és erdőgazdálkodásra épülő földműves társadalmat akar. Önművelésre is épülő tudományos, szellemi művelődést a lakosság minél szélesebb rétegei számára. Továbbá megvalósítja az emberi lélek szabad szárnyalásának lehetőségét Istenhez, amely a keresztény szociálpolitika legfőbb eszménye. Így valósítható meg egy új középkori, vagy egy új barokk társadalom. Az persze vitatható, hogy ezt a programot csak a keleti, jobbikos országrészben, vagy a nyugati országrészben is egyaránt végre lehet hajtani. Lehet, hogy a nyugati országrészre tartalmilag ehhez hasonló, de formailag más program való.
 


Felhasznált Irodalom:

 


Bogár László: Magyarország és a globalizáció, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

 


Morus Tamás: Utópia, Európa Könyvkiadó, 1989

 


Molnár tamás: Pogány kísértés, Kairosz Kiadó, 2000

 


Tóth J. Zoltán Utópia vagy eszményi társadalom? (Megjegyzések Morus Tamás művéhez) http://jesz.ajk.elte.hu/toth13.html

 


Beksics Gusztáv: Mátyás király birodalma és magyarország jövője, Budapest, Franklin-Társulat, 1906.

 


Dr. Szalay Zsuzsanna: A szelíd pénz forradalma (Köbirtokosságon nyugvó pénzrendszer megteremtése) http://edok.lib.uni-corvinus.hu/284/1/Szalay93.pdf

 


Molnár Tamás: Én, Symmachus - Lélek és gép, Európa Könyvkiadó, 2000.

 


Hajnal István: Technika, művelődés, História MTA Történettudományi Intézet, 1993.

 


Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet, Gondolat Kk, 1976.

 


Francis Fukuyama: Bizalom, EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT, 2007.

 


A Jobbik kínai piacot csinálna az országból http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3049:a-jobbik-kinai-piacot-csinalna-az-orszagbol&catid=38:publicisztika&Itemid=60

 


Kovrig Béla: Szociálpolitika. 1936. (Magyar Szemle Kincsestára. 121. szám).

 


Bibó István: AZ EURÓPAI TÁRSADALOMFEJLŐDÉS ÉRTELME http://mek.niif.hu/02000/02043/html/430.html

 


Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni? Akadémiai Kiadó, 1994.

 


Hamvas Béla: Az öt géniusz-A bor filozófiája Életünk Könyvek, 1988

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.