Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért a liberális kapitalizmus a történelem vége?

2010.09.18

Nemrég írtam egy könyvismertetőt Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember című könyvéről. Itt olvasható: http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=96199 Ebben azt írtam, hogy az én fő problémám a könyvvel az, hogy nagyon egysíkúan közelíti meg a kérdést. Az egész könyv lényegében arra az egy gondolatra épül, hogy a történelem hajtómotorja az elismerés utáni vágy, és egyedül ebből próbálja levezetni a kérdés megoldását, hogy a liberális kapitalista társadalmi rend a történelem vége e vagy sem.

 


Tudjuk, hogy rengeteg sokféle elméletet kitaláltak már arra, hogy mi a történelem hajtómotorja, vagyis nagyon sokféle történelemfilozófiát kiagyaltak már, miért éppen ez lenne a tuti igazság kérdezhetné az olvasó, hiszen ez is csak egy elmélet a sok közül.

 


Szerintem az embereket inkább ez az egy gondolat fogta meg, hogy a liberális kapitalizmus a történelem vége, nem pedig ez a könyv, mert ez egyáltalán nem bizonyítja ezt a tételt. Ezt a szerző nyíltan be is vallja. Több féle szempontból kellett volna megközelítenie a kérdést. Akkor talán be tudta volna bizonyítani, vagy érdekesebb lett volna a könyv.

 


Én most egy szemponttal szeretném gazdagítani a szerző elméletét. Tehát a kérdés az, hogy miért a liberalizmus a történelem vége. Ennek megválaszolásához először is azt kell megvizsgálnunk, hogy mi is az a liberalizmus. EDWARD A. TIRYKIAN írta le keresztény, gnosztikus, pogány című cikkében, hogy a nyugati társadalom felépítményének legalsó szintjén helyezkednek el az úgynevezett metakultúrák, vagyis a nyugati társadalom operációs rendszerei.

 


Ezek mindegy alapot adnak a nyugati társadalom intézményeinek működéséhez, akár a számítógépen az operációs rendszer a többi szoftver működésének. Ezekből a metakutúrákból nyugaton több is van, összesen három. A kereszténység, a gnózis és a pogányság. A kereszténység a személyes teremtő Isten világfölötti jelenvalóságát hirdeti, és Krisztus megváltó tevékenységét.

 


A gnózis a gonosz anyagi világ, és a jó szellemi világ kettős dualizmusát, amelyek állandó harcban állnak egymással és azt, hogy mindenáron le kell rombolni a gonosz anyagi világot az emberi lélek megváltásához, hogy kiszabaduljon az anyagi világból és a szellemi világba kerüljön. A gnózis legfőbb szervezeti megnyilvánulása a nyugati világban a szabadkőművesség.

 


A pogányság pedig az ősi antropomorf és természetvallások újkori megnyilvánulásainak tekinthető. TIRYKIAN leírja, hogy ezek a metakultúrák a nyugat történelme folyamán folytonos harcban állnak egymással, de olykor időleges szövetségek is létrejönnek közöttük, sőt olykor kölcsönösen át is hatják egymást. Ilyen volt az ókorban a kereszténység és a pogányság szövetsége, amikor a római katolicizmus sok pogány elemet magába szívott az ősi római vallásból.

 


Az újkorban pedig ilyen a kereszténység és a gnózis kölcsönhatása, amit nem nevezhetünk szövetségnek, mert az eredeti kereszténység teljes erővel tiltakozott ez ellen. A gnózis viszont kezdettől fogva arra törekedett, hogy a saját képére formálja a kereszténységet, amely az újkorban a protestantizmus életre hívásával sikerült is neki. A protestantizmus tulajdonképpen a gnózis és a kereszténység színtézise, ahol a gnosztikus tanokból ismert anyagi és szellemi világ ellentéte a kereszténység személyes Istenének és a bűnös ember kicsinységének és tehetetlenségének ellentétébe csap át.

 


Ez hívta életre a protestantizmusban predestináció tanát, ahol az ember csak és kizárólag az Isteni kegyelem által üdvözülhet, ami a kapitalista világrend kifejlődését tette lehetővé ahogy azt Max Weber is leírta. Nem véletlenül írta le TIRYKIAN, hogy a „Nyugat gnosztikus metakultúrája a keresztény metakultúra tükörképe. Mindkettô világi aktivitásának az ember „természeti rendtôl” való megszabadítása a sarkköve.” Így tehát könnyen áthatják egymást.

 


A nyugati liberális kapitalista világrend pedig a protestantizmusból fejlődött ki, tehát mondhatjuk, hogy a nyugati liberális kapitalista világrend nem más, mint a keresztény, és a gnosztikus metakultúra szintézise, vagyis amiről Fukuyama azt mondja, hogy a történelem vége az nem más, mint a keresztény és a gnosztikus metakultúra szintézise. A gnoszticizmusról pedig tudjuk, hogy keleti eredetű. Ezzel kapcsolatban pedig érdemes elolvasni Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia című könyvét.

 


Tocqueville könyvének egyik fejezetében arról ír, hogy bár a liberális kapitalista világrend forradalmak árán jött létre. A kifejlődött demokráciában az emberek semmitől sem félnek úgy, mint a forradalomtól, mert szétmállottak a régi társadalom szerves kötelékei, az emberek függetlenné váltak egymástól, így nehezen fognak össze, hogy forradalmat csináljanak, és csak nehezen megszerzett vagyonuk megőrzésével, és gyarapításával foglalkoznak, amit egyrészt féltenek, ezért sem hajlanak a forradalomra, továbbá idejük sincs rá az állandó pénzharácsolás miatt.

 


Ez pedig Tocqueville szerint azzal fenyeget, hogy a liberális demokráciában megszűnik a fejlődés, és egyfajta állandóság fogja uralni, mert az emberek már nem lesznek fogékonyak az új eszmékre. Pontosabban lesz fejlődés, de az nagyon egysíkú lesz, mert egyedül a pénzszerzés szükségletéhez fog kötődni. Tocqueville beszél még a despotizmus veszélyéről is, ami szintén a demokráciákra jellemző. Mivel az társadalom régi kötelékei szétbomlottak, az emberek már nem számíthatnak egymásra, viszont nehezen megszerzett vagyonukat jobban féltik, mint bármikor, így csak egyetlen intézmény marad, akire támaszkodhatnak. Ez pedig az állam, és annak irányítói.

 


Viszont ha az állam védelmét akarják igénybe venni, akkor egyre több jogot kénytelenek ráruházni az államra, és annak irányítóira, ez pedig egyértelműen a despotizmust, vagyis az államnak, és annak irányítóinak a társadalom feletti korlátlan hatalmát segíti elő. Tocqueville ír még arról a ma már közismert tényről is, hogy a demokráciában a társadalom mennyire egyöntetűvé, egyformává válik.

 


Tehát a liberális kapitalista társadalmi rend legfőbb jellemzői közé tartoznak az állandóság, a despotizmus és az egyöntetűség. Ha elolvassuk Szmodis Jenő: Kultúra és Sors című könyvét rájövünk ezek valóban mind a keleti társadalmak jellemzői. Ebben a könyvében megpróbálja egymással összeegyeztetni Oswald Spengler ciklikus történelemszemléletét azzal a régebbi meglátással, hogy a keleti társadalmak és kultúrák: (India, Kína, az Iszlám) valamiféle állandóságot képviselnek történelmi folyamataikban.

 


Ellentétben a nyugati Görög, Római, mezopotámiai stb. kultúrákkal szemben, amelyek folyamatosan fejlődnek, majd lehanyatlanak, vagyis történelmi folyamataikban ciklikus természetűek, és ennek következtében a keleti kultúrák sokkal hosszabb életűek. A könyv első részeiben a szerző igyekszik definiálni azt, hogy mit is jelent maga a kultúra, és igyekszik górcső alá venni a történelemfilozófia eddigi megállapításait, többek között Spengler, Nietzsche, Toynbee, Huizinga nézetei alapján.

 


Ezután vázlatosan ismerteti a később részletesen kifejtendő történelemfilozófiai nézeteit, amelyben azoknak a kultúráknak a közös jellemzőit próbálja számba venni, amelyekre a ciklikus történelmi folyamatok, vagyis a kezdet, fejlődés, virágkor és a lehanyatlás jellemzőek. Ezekhez a kultúrákhoz tartozik a mezopotámiai sumer, a görög, a római és a nyugati kultúra. Majd megpróbálja számba venni azoknak a kultúráknak a közös jellemzőit is, amelyekre az állandóság jellemző, ezek: India, Kína és az Iszlám.

 


Azoknak a kultúráknak a közös jellemzői, amelyekre az állandóság jellemző egyfelől a kultúra elemeinek: művészet, tudomány, vallás teljes egysége a jellemző. Másfelől ez az egység megmutatkozik a vallás terén is, hiszen a hinduizmusban, vagy a Kínai vallásban a földi világ lényegében egy az Istenséggel, csak annak fokozatilag alacsonyabb rendű megnyilvánulása. Ez az egység az Iszlámban is megmutatkozik, egyfelől a kultúra terén, másfelől a vallás terén is, igaz másképp, mint Indiában és Kínában. Míg a hinduizmusban a világ lényegében egy az Istenséggel, és az Istenség csak egy személytelen spirituális anyag, addig az Iszlámban ugyan Allah személyes Istenként van jelen, aki nem képez egységet a világgal, viszont ha megnézzük az Iszlám túlvilágképét, akkor azt látjuk, hogy ott az egység úgy valósul meg, hogy az evilági materialitás mintegy átáramlik a túlvilágba.

 


Hiszen az iszlám paradicsomban az üdvözülteknek földi gyönyörökben van részük. Továbbá jellemző még ezekre a kultúrákra a lázadásra való hajlam hiánya. A keleti kultúrák uralkodói, és nagy történelmi személyiségei az állandóság lovagjai, és nem lázadók. A nyugati kultúrákra viszont az jellemző, hogy a kultúra egyes elemei a tudomány, művészet, vallás különállóak egymástól, jellemző továbbá a vallás dualizmusa is. Az ég és föld különállása. Jellemző még ezen kívül ezekre a kultúrákra a lázadásra való hajlam, a kultúra belső ellentéteinek megléte, amelyek a kultúra hanyatlásába mennek át és, amiket Nietzsche a görög kultúra esetében az Apollói és Dionüszoszi formák ellentéteként aposztrofált.

 


Továbbá az a jelenség, hogy az adott kultúra hanyatlásának kezdetén a kultúra központja áthelyeződik egy másik földrajzi területre, mint például a nyugati kultúra esetében Európából Amerikába, vagy a görög kultúra esetében Görögországból Alexandriába. Ennek a szerző szerint az lehet az oka, hogy ezek a kultúrák hanyatlásukkor a bennük megjelenő új kulturális formáktól általában megriadnak, igyekszenek kivetni magukból azokat, és ezek más földrajzi területen indulnak virágzásba.

 


Ilyen eset volt például az, amikor a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméje a tradicionális Európából átköltözött Amerikába, mert Európában nem tudott eléggé gyökeret verni. Az utolsó fejezetben Mezopotámia történelmét elemzi a szerző részletesen, amely az első kultúra volt, amiben jelen voltak a ciklikusan fejlődő kultúrák jellemzői. A római, a görög, és a nyugati kultúra részletes elemzésére majd a második kötetben kerül sor.

 


Tehát többek között az állandóság a despotizmus és az egyöntetűség a keleti társadalmak legfőbb jellemzői, és Szmodis szerint ez az egyöntetűség, a kultúra és a vallás szerkezetének egyöntetűsége az, amiben a keleti társadalmak többi jellegzetessége gyökeredzik. Tocqueville ugyanezt mondja, hogy minél egyenlőbb egy demokratikus társadalom annál despotikusabb, és annál képtelenebb a fejlődésre, az új eszmék befogadására.

 


Nagyon érdekes ezzel kapcsolatban rámutatni a távol-keleti társadalmak gyors amerikanizálódására és liberalizálódására. Míg Európában a liberális társadalmi rend kialakulása hosszas folyamat volt, az európai tradíciók hosszú agóniáját igényelte, addig a távol-keleti társadalmak gyors amerikanizálódásának esetében mintha a liberális kapitalizmus szerves folytatása lenne az ottani tradicionális társadalmi rendnek.

 


Tehát kimondhatjuk, hogy a nyugati liberális kapitalista társadalmi rend, Szmodis szavaival élve: a keleti, történelmi folyamataikban állandóságot képviselő társadalmak tükörképe, és a két társadalmi rend bármikor átkonvertálható egymásba. Így azzal, hogy a liberális kapitalizmus lerombolta a nyugati társadalom tradícióit, és uralmat szerzett a nyugat felett, tulajdonképpen egy ázsiai, a történelmi folyamataiban állandóságra törekvő társadalmi rendet hívott életre nyugaton, és ezért mondhatjuk, hogy a liberális kapitalizmus a történelem vége, mert a keleti vallásokhoz és társadalmakhoz hasonlóan egyöntetű, egyforma, egységes, ebből következően történelmi folyamatiban egyfajta állandóságot képvisel, vagyis képtelen a fejlődésre.

 


Talán nem véletlen, hogy egy keleti ember fogalmazta meg, hogy a liberális kapitalista társadalmi rend a történelem vége, akinek kultúrája történelmi folyamataiban egyfajta állandóságot képvisel. Viszont furcsa, hogy nem az általam felvázolt szempontok szerint akarta ezt bebizonyítani.

 


Felhasznált Irodalom:

 


Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Bp. 1994. Európa Könyvkiadó.

 


SZMODIS JENŐ: KULTÚRA ÉS SORS, BIBOR KIADÓ BT, 2007

 


Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia, Európa könyvkiadó, Budapest, 1993.

 


EDWARD A. TIRYKIAN KERESZTÉNY, GNOSZTIKUS, POGÁNY http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre23/13tiry.htm

 


Jean Meyendorff:: A reformáció a keresztény egyházi hagyomány tükrében http://www.patriarchatus.hu/meyendorff.html

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.