Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szekfű Gyula: Állam és nemzet (könyvajánló)

2011.01.19

A könyv Szekfű Gyulának a Trianon utáni évtizedekben íródott cikkeit, tanulmányait gyűjtötte egybe, amelyek a nemzetiségi kérdés megoldása érdekében tett kísérletnek tekinthetőek. A könyv első része azokat a cikkeket gyűjti egybe, amelyekben Szekfű azon vádakat utasítja vissza, amelyek szerint a magyarság elnyomta volna kisebbségeit. Ennek a vádnak az ellentétjét több történeti példán keresztül bizonyítja, továbbá leírja, hogy melyek a kulturális alapjai a magyarság más nemzetiségek iránti vendégszeretetének, és asszimilációjukban való sikerességének.

 


A magyarság a Kárpát-medencében való letelepedése előtt a keleti puszták nomád vándorainak életét élte, akik az általuk legyőzött más nomád törzseket nem irtották ki, és törzsi felépítményük szerkezetét sem roncsolták szét, hanem alárendeltként a magukhoz csatolták, és a továbbiakban csak a katonai szolgálatot követelték meg a legyőzött törzstől. Így épült ki egy nomád birodalom az akkori keleti sztyeppéken, amely a keleti nomád törzsek piramisszerű felépítményének volt köszönhető, ahol legfölül volt a kagán, vagyis a fejedelem, alatta pedig piramisszerűen következtek a minél kisebb hatalommal megáldott törzsi nemzetségek. Egy ilyen struktúrába alulról könnyen be lehetett integrálni egy másik törzset is.

 


Ez a társadalmi szerkezet nagy vonalaiban a kereszténység felvétele után is megmaradt, Szent István állameszméjében, ennek köszönhető, hogy a magyarság könnyen be tudta integrálni a betelepülő más nemzetiségeket úgy, hogy nem nyúlt hozzá társadalmi felépítményükhöz, és rögtön teljes autonómiát adott nekik. A magyarság és a nemzetiségek viszonya a török pusztítások után romlott meg, mikor a törökök által elnéptelenített vidékekre idegen nemzetiségek telepedtek nagy számban, akiket nagy számuk miatt a magyarság már nem tudott asszimilálni.

 


Szekfű Gyula a problémára a magyarság alsóbb rétegeinek, főként a parasztságnak kiművelését, vagyis történelmi, illetve állami érzékkel való felruházását, továbbá megvagyonosodását tekintette, továbbá a francia nemzeteszmével szemben a német népi gondolatot helyezte előtérbe, amelyet össze kellene kapcsolni a Szent Istváni állameszmével. A francia eredetű nemzeteszme a racionalizmusból ered, a nemzetállam elvi alapjain áll, ebből következően csak az egynyelvű, egynemzetiségű államot tudja elképzelni. Ez Szekfű szerint tehát nem alkalmas a magyarság integrálására.

 


A német népiség (Volk) fogalma viszont Herdernél és más német szerzőknél is mindig erősen összekapcsolódott a kultúra, pontosabban a kultúrnép fogalmával. A nép a németek fogalmai szerint az az embercsoport, amit csak a kultúra tart össze, hiszen a nemzetet már nem csak a kultúra, hanem a közös nemzettudat is összetartja. A nemzettudattal rendelkező népek tudják magukat más nemzetektől annyira megkülönböztetni, hogy államot, pontosabban nemzetállamot szervezzenek. Tehát a nemzettudat megléte a modern viszonyok között az államiság előfeltétele. Erre épül a mai német eredetű páneurópai eszme is, ami lényegében annyit jelent, hogy a nép, pontosabban a kultúrnép és az állam szintje közül kiiktatják a nemzet szintjét, hogy így integrálják egy államba Európa népeit.

 


Ezért mondják azt, hogy a német nép tagjai bármelyik állam területén németek maradnak, mert mindenhol összetartja őket a közös német kultúra. Mondanom sem kell, hogy ez nagyon emlékeztet a zsidók hazátlanságára, akik akár merre szóródnak szét, mindenhol zsidók maradnak, mert összetartja őket a közös kultúra. Hitler éppen ezért el is utasította a nép fogalmának egyoldalú hangsúlyozását, és a nemzeti elvet helyezte előtérbe, mert a népi elv egyoldalú hangsúlyozása szerinte elzsidósítja a németséget. Tehát a német népi elv hangsúlyozása a zsidósághoz visz közel, viszont Szekfű szerint hasznos, mert elősegítheti a külhonba szakadt magyarság integrálását a kultúra terjesztése által.

 


Ezt a németek már régóta sikerrel végzik, hogy tanítatják, saját egyetemeikre segítik stb., tehát kultúrát terjesztenek külhoni nemzettestvéreik között. Továbbá Szekfű szerint ezt a népi elvet össze kellene kapcsolni a Szent Istváni állameszmével, amely már a középkor óta egyedüli eszme, amely alkalmas volt a különféle nemzetiségek integrálására, mint ahogy azt már az imént leírtam. Így lehetne elérni a történelmi Magyarország újraegyesítését a Kárpát-medencei népek sorsközösségében.

 


Szekfű mélységesen elítéli a turáni-szláv parasztállam eszméjét. Ez az elmélet a keleti magyar parasztság, és a szomszédos szláv népek parasztságának azonos fejlettségi fokára épít. Továbbá egyfajta romantikus, naiv képet fest a parasztságról, ahol a nemzetiségi ellentéteket csak a különféle népek értelmiségi és polgári rétegei szítják, és a parasztság az egyetlen réteg, amely természeténél fogva jónak és becsületesnek maradt meg. Ennek következtében a különböző népek parasztjai jól megértik egymást, és csak egy polgári elemektől megtisztított parasztállam alkalmas a különféle nemzetiségek integrálására a Kárpát-medencében.

 


Szekfű ezt azért utasítja vissza, mert szerinte éppen a polgárosodás hiánya az, amely mindig is visszavetette a magyarságot a felemelkedésben. Európa a polgárosodás, és a városiasodás irányába halad, ezt nem lehet kikerülni, az ember a város világában is lehet vallásos. Továbbá maguk a szláv parasztok is a polgáriasodás irányába haladnak, hiszen ők is német birodalmi iskolákba járnak, hogy kitanulják a modern földművelés technikáit. Tehát, ha ők sem tartanak igényt a visszamaradott, de ebből következően becsületes paraszt romantikus ideáljára, akkor miért éppen nekünk kellene ezt az eszmét követnünk.

 


Szekfű visszautasítja a parasztromantika azon elemeit is, amelyek az ősi magyar múltban csak földesurak és főpapok fondorlatait látja, akik el akarták nyomni a parasztságot. A parasztság kiművelése éppen azt kell, hogy jelentse, hogy az egész magyar történelmi múltra büszkének kell lenniük, amelybe, mint a magyar államiság történetébe, az összes magyar történelmi osztály múltja beletartozik. Csak ez adhatja vissza a magyarság történelmi és állami érzékét, és csak így valósulhat meg a parasztság kiművelése, vagyis a német kultúrnép eszméjének magyar talajba ültetése, majd ennek összekapcsolása a Szent Istváni állameszmével. Ez lehet csak alapja az állam és nemzet címben sugallt harmóniájának.

 


Felhasznált irodalom:

 


Asztalos Miklós: A korszerű nemzeti eszme, Attraktor, 2004.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.